Placid atyát a szovjet katonai bíróság, koholt vádak alapján, 10 évre ítélte a GULAG lágerrendszerének kényszermunkatáboraiba.
1946-os letartóztatását követően elkezdődött magyarországi ( többek között Andrássy út 60, Markó utcai fogház, illetve az akkori Vilma királynő úti épületbe – A Megszálló Szovjet Hadsereg Budapest Hadbírósága), majd kiszállítását követően szovjetunióbeli raboskodása. A lágerben töltött évek alatt Placid atya tartotta a lelket fogolytársaiban, számos sorstársának életét befolyásolta és mentette meg. Nevéhez fűződik a túlélés 4 szabálya, a GULAG lágerrendszerében. 
1955 novemberében térhetett Magyarországra. Szabadulása után hivatalosan nem térhetett vissza papi, illetve tanári hivatásához.
2016 decemberében ünnepelte 100. születésnapját.
Olofsson Károly 2017 január 15-én hunyt el. 
„Én nem diákokat fogok tanítani, ahogy elterveztem. Nekem az lesz a dolgom, hogy tartsam a lelket a fogolytársaimban. Ez volt a hivatásom a lágerben tíz évig. Ezért voltam én a legboldogabb ember az egész Szovjetunióban, mert rám talált az életfeladatom.” /Olofsson Károly – Placid atya/
„Többször elmondtam: jegyezzék meg, az Úristennek van humora! A Szovjetunió tíz évig mindent megtett, hogy tönkretegyen. Én mégis itt vagyok 91 évesen, de hol van a Szovjetunió?” /Olofsson Károly – Placid atya/
 
Az interjú az alábbi linken érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=qtBARbKbkgo