események

események
Nagypénteki keresztútjárás
2024. március 29.

Nagypénteken részt vettünk a hagyományos keresztútjáráson, ahol a SZORAKÉSZ tagjai aktívan közreműködtek egy-egy stációnál.

Fejet hajtott a kommunizmus áldozatai előtt a SZORAKÉSZ
2024. február 25.

„Minél több idő választ el a Kádár-korszaktól, annál többen mondják azt, hogy akkor jobb volt” – Fejet hajtott a kommunizmus áldozatai előtt a SZORAKÉSZ

A Pesti Srácok cikke itt olvasható:

Koszorút helyeztünk el alapító elnökünk, Menczer Gusztáv emléktábláján
2024. február 25.

A kommunista diktatúra áldozatairól emlékezünk február 25-én! Ebből az alkalomból szeretetünk, megbecsülésünk,
tiszteletünk jeleként, koszorút helyeztünk el alapító elnökünk, Menczer Gusztáv emléktábláján!

Köszönjük amit az áldozatokért, a Hazáért tett !
Ő a mi példaképünk!

A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja!
2024. február 25.

Ma reggel a németajkú lakosság kitelepítéséről, kegyetlen sorsukról emlékeztünk Óbudán, a Szent József templom falán elhelyezett emléktáblánál. A mise után emlékbeszédet mondott Neubrandt Istvánné,a Német nemzetiségi Önkormányzat elnöke, majd András atya áldotta meg a jelenlevőket és imát mondott az áldozatokért. Az emléktáblánál a SZORAKÉSZ is elhelyezte a tisztelet koszorúját!

Elnök asszonyunk előadása Balatonfüreden
2024. február 16.

A közelgő kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja alkalmából rendhagyó történelemórán tartott elnök asszonyunk előadást Balatonfüreden a Lóczy Lajos Gimnázium végzős diákjainak. Köszönjük szépen a diákoknak a kitartó figyelmet és Duna Katalin igazgató asszonynak a szíves meghívást!

A PESTISRACOK.HU beszámolója a SZORAKÉSZ emléknapról
2023. november 25.

„Éppen hetven éve, hogy 1953. november 20-án és 25-én, két részletben, mintegy 1500 elhurcolt magyar politikai rab érkezett haza a Szovjetunió rabtelepeiről. Tizenegy évvel ezelőtt november 25-e a Szovjetunióba hurcolt nemzettársaink emléknapja lett. Ezekre a tragikus sorsú magyarokra emlékeztek tegnap Óbudán, a GULAG Emlékműnél.”

SZORAKÉSZ emléknap sajtóvisszhang
2023. november 25.
A Nemzeti Emlékezet Bizottságának tiszteletadása a SZORAKÉSZ emléknapon
2023. november 25.

A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján Budapesten, a szovjet megszállás áldozatainak emlékművénél a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) nevében a NEB Hivatalának főigazgató-helyettese koszorúzott.

SZORAKÉSZ emléknap, Budapest
2023. november 25.
Ma,a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján,katonai tiszteletadás mellett emlékeztünk a több,mint 800.000 ártatlanul elhurcolt honfitársunkról. Tisztelet az áldozatoknak!
SZORAKÉSZ emléknap, Barcs
2023. november 25.
November 25. A Szovjetúnióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja
Csendes gyertyagyújtással emlékeztünk meg a SZORAKÉSZ által állított emlékműnél mindazokra, akiket a II. világháborút követően több éves kényszermunkára és a Gulág rabtelepeire száműztek a kommunisták. Fejet hajtottunk azok előtt, akik őrizték szívükben a szabadság lángját a vörös terror idején is. Édesapám, vitéz békei Koós Ottó emlékére odahaza ilyenkor mécses gyúl. Ha hite nem lett volna erős, ma talán én sem lehetnék itt és nem írhatnám e sorokat.
Tisztelet a hősöknek, kegyelet az áldozatoknak!
Meggyalázták a SZORAKÉSZ emlékművét
2023. november 11.
Meggyalázták a SZORAKÉSZ Veszprémben felállított emlékművét😔! Valamilyen maró anyaggal leöntötték,mely a betűkből a festéket is kimarta,megrongálódott a márványtábla is! A kár jelentős! Sosem gondoltam volna, hogy Európa kulturális fővárosában ez megtörténhet😞!
56-os rendezvény Veszprémben
2023. november 11.
A Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet megalakulásának 30. évfordulója alkalmából ünnepi rendezvényen vettünk részt Veszprémben! Köszönjük szépen Pintér Kornél elnök úr szíves meghívását!
Zászlófelvonás 1956 tiszteletére a Kossuth téren
2023. október 23.
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc tiszteletére ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással felhúzták Hazánk lobogóját a Nemzet Főterén! Tisztelet a hősöknek!
1956-os megemlékezés a Műegyetemnél
2023. október 23.
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc alkalmából rendezett megemlékezésen vettünk részt a Műegyetemnél.
Gratulálunk Fruzsi!
2023. október 10.
Pregitzer Fruzsina kapta a Fedák Sári-díjat!
A Fedák Sári-díjat és a vele járó elismerést a Kárpát-medence magyar ajkú színészei kaphatják, akik legalább 15 éve ugyanannál a színháznál tevékenykednek, bizonyítva hűségüket a közösség iránt.
Gratulálunk a MŰVÉSZNŐnek!
SZORAKÉSZ 33. országos találkozója
2023. szeptember 15-17.
Szeptember 15-16-17-én tartottuk a SZORAKÉSZ 33. országos találkozóját Siófokon. Remek volt az idő, kiváló volt a kiszolgálás és bővelkedtünk tartalmas programokban is. Pénteken ebéd után szervezetünk ügyeit tekintettük át, majd dr. Illés György író, újságíró, egyetemi tanár volt a vendégünk, aki az Egy magyar a Gulagon című regény szerzője, s akinek műve szervezetünk támogatásával jött létre. A jó hangulatú beszélgetést dedikálás követte, majd…
Az emberi pokol legmélye, irodalmi stílusban – Különleges olvasmány Illés György új kötete a GULAG-ról
2023. szeptember 19.

A XX. század két embertelen borzalmáról, vagyis a bolsevik és a náci terror gyötrelmeiről nem lehet eleget beszélni. Nemcsak azért, mert bizonyos értelemben kibeszéletlen mindmáig ez a két szörnyűség, hanem azért is, mert ha időről-időre felelevenítjük azt, hogy milyen borzasztó dolgokat tudott művelni az ember ideológiai vagy faji alapon, akkor talán elejét vehetjük annak, hogy az iszonyat megismétlődjön…

Könyvbemutató Lovason
2023. július 16.

A Magyar Vidék ’56 Országos Szervezet elnöke, vitéz Pintér Kornél meghívására vasárnap délután Lovason, a Stefanovszky házban tartottunk Dr. Illés György íróval dedikálással egybekötött nagy sikerű könyvbemutatót.

Megemlékezés Balatonfüreden 1.
2023. július 8.

Vitéz Bata Ferencet a nemzeti ellenállásban való részvételéért a kommunista diktatúra 1953-ban, 19 évesen kivégezte.
A mártír emlékére beszédet mondott vitéz Pintér Kornél, a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet elnöke.

Megemlékezés Balatonfüreden 2.
2023. július 8.
A balatonfüredi Ferencsik János Zeneiskola épülete 1945-1948 között a szovjet állambiztonság (NKVD) börtöne volt, ahol évek alatt sok ezer ártatlan magyart kínoztak és ítéltek hosszú rabságra, majd hurcoltak szovjet koncentrációs táborokba.
A kommunista rendszer bűneiről, a Szovjetunióba elhurcolt több, mint 800.000 magyar emlékére beszédet mondott Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének elnöke.
Az 1956-os mártírok emléknapja
2023. júnus 16.
1958. június 16-án végezték ki Nagy Imrét és mártírtársait. Az ’56-os forradalmat követő megtorlásokban több száz embert gyilkoltak meg.
Koszúzás az 1956-os mártírok emléknapján
2023. júnus 16.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján Magyarország Kormánya koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott Nagy Imre mártír miniszterelnök szobránál. Emlékbeszédet mondott Menczer Tamás külügyi államtitkár. Tisztelet a hősöknek!
A magyar hősök emlékünnepe
2023. május 28.
A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért.
Idén, május 28-án, az ünnepen katonai tiszteletadással egybekötött koszorúzási megemlékezést tartottak a Hősök terén, a hősök emlékkövénél. Az ünnepségen részt vettek a SZORAKÉSZ tagjai és Menczer Erzsébet elnök asszony koszorúzott is.
Könyvbemutató
2023. április 21.

Közönségsiker az Egy magyar a Gulagon c. regény,melyet a méltán elismert,megbecsült dr. Illés György író írt. A mű megjelentetésében segédkezett a SZORAKÉSZ is. Tegnap Vácott,a Göncöl Házban egy újabb, nagy érdeklődéssel kísért könyvbemutatón vagyunk túl. A mindig vidám,jó humorú író,most is remekelt.

Keresztútjárás
2023. április 07.

Az Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébániának, Óbuda-Békásmegyer Német Nemzetiségi Önkormányzatának, valamint a Braunhaxler Egyesületnek a Kiscelli Kálváriastációknál tartott hagyományos német-magyar nyelvű keresztútjárása ebben az évben is meghitt, áldással teli esemény volt. Köszönjük.

Pesti Srácok interjú a SZORAKÉSZ elnökével, Menczer Erzsébettel
2023. február 26.

Menczer Erzsébet: „Kötelességünk emlékezni a meghurcoltakra!” – A kommunista diktatúrák áldozatai előtt hajtott fejet a SZORAKÉSZ

Emlékműsor Budakalászon
2023. február 25.

Február 25-én, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján Budakalászon, a Kós Károly Művelődési Házban emlékműsor volt az áldozatok tiszteletére. A rendezvényen Menczer Erzsébet , a SZORAKÉSZ elnöke is előadást tartott olyan jeles személyiség mellett, mint dr. Kerényi Lajos piarista pap. A telt házas eseményen számos SZORAKÉSZ tag is részt vett. Köszönet a meghívásért és szervezésért Pipo Ferencnek!

Nemzeti vértanúk emlékművénél tartott megemlékezés
2023. február 25.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke meghívására február 25-én délelőtt, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján részt vettünk a Nemzeti vértanúk emlékművénél tartott megemlékezésen, ahol Földváriné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke mondott emlékező beszédet. Koszorúkkal, virágokkal róttuk le tiszteletünket a kommunista diktatúra áldozatai előtt. Tisztelet az áldozatoknak!

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja
2023. február 25.
Emlékezés a kitelepített németajkú lakosságra
2023. február 19.

Február 19-én, vasárnap délelőtt a Németországba kitelepített civil németajkú lakosságra emlékeztünk Békásmegyeren a Szent József Templom falán elhelyezett emléktáblánál. Neubrandt Istvánné, a Német nemzetiségi Önkormányzat elnöke beszédét követően elhelyeztük az emlékezés koszorúit.

Emlékezés a kommunista diktatúra áldozataira
2023. február 15.

A kommunista diktatúra áldozatainak közelgő emléknapja alkalmából ma koszorút helyeztünk el Menczer Gusztáv,a SZORAKÉSZ alapító elnöke emléktáblájánál. Tisztelet a hősöknek!

Emlékezés a német ajkú civil áldozatokra
2023. január 29.

Január 29-én, vasárnap emlékeztünk az Óbuda-Békásmegyerről malenkij robotra elhurcolt ártatlan német ajkú civil áldozatokra…

Megalázott, kisemmizett, hazájukat elhagyni kényszerülő emberek, szétszakított családok: 77 évvel ezelőtt ezen a napon indult el Budaörsről az első vonatszerelvény, ami az elűzött magyarországi németeket szállította Németországba. Emlékezzünk arra a közel negyedmillió honfitársunkra, akiket 1946-tól 1948-ig erőszakkal, a kollektív bűnösség igaztalan vádja alapján telepítettek ki otthonaikból.

Elbúcsúztattuk Csízik Gábor barátunkat. Nyugodjék békében!
2023. január 10.

Szomorúan tudatom Veletek,hogy Csízik Gábor tagtársunk életének 78.évében visszaadta lelkét teremtőjének. 

 

Az aranyhoz sok vér tapad...
2022. november 27.

„Az aranyhoz sok vér tapad, ezért nekem nem lesz aranygyűrűm!” – Tizenkilenc évesen Kolimára vitték, tizenegy évet vett el legszebb éveiből a GULAG – Balogh László élettörténete (PS-exkluzív!)

Életben maradni a Gulágon
2022. november 26.

Az ehurcoltak kapcsolatai a túlélésért.

M5 História adása, 2022.november 26.

Könyvbemutató
2022. december 2.

„Egy magyar a Gulágon” című könyv ősbemutatója.

Decem ber 2-án, 17 órakor a MOZAI Könyvesbolt és Kávézóban (2900 Komárom, József A. u.2.) mutatjuk be az „Egy magyar a Gulágon” című könyvet.

Vendégünk: Dr. Illés György, népeszrű történelmi és ifjúsági könyvek írója.

Varga Judit: A GULAG a rettenet és a borzalom szinonimája
2022. november 25.

A Szovjetunióba hurcolt nemzettársainkra emlékezett a SZORAKÉSZ.

A PESTISRACOK.HU cikk a megemlékezésről.

Tisztelet a hősöknek, kegyelet az áldozatoknak!
2022. november 25.

November 25-én a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából Magyarország kormánya és a Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete közös ünnepélyes megemlékezést tartott a szovjet megszállás áldozatainak emlékművénél.

A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja
2022. november 25.

Tíz évvel ezelőtt, 2012 tavaszán fogadta el Menczer Erzsébet kezdeményezésére az Országgyűlés, hogy minden év november 25-e a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja legyen.

Koszorúzás a nemzeti gyász napján
2022. november 4.

A nemzeti gyász napján néma főhajtással elhelyeztük a SZORAKÉSZ koszorúit a 301-es parcellánál és a Kisfogház udvarán,majd virágot vittünk vitéz Fehérváry István, a Politikai Elítéltek Közössége alapító elnöke sírjához.
Tisztelet a hősöknek!
Tisztelet az áldozatoknak!

1956-os megemlékezés a Műegyetemnél
2022. október 23.

Október 23-án a forradalom bölcsőjénél, a Műegyetemnél emlékeztünk az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulója alkalmából…

Pesti Srácok Exluzív: Interjú Menczer Erzsébettel
2022. október 22.

“Itt senki nem pénzért, hanem mindenki elhivatottságból dolgozik!” – Egyhangú döntéssel ismét Menczer Erzsébetet választották a SZORAKÉSZ elnökévé (PS-exkluzív!)

Barcsi emlékkő avatás
2022. október 15.

A második világháborút követően Somogy megyéből Szovjetunióba elhurcolt, kényszermunkára ítélt, a gulágon raboskodó honfitársaink emlékét őrzi Barcson is a Szovjetunióban volt magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ).

A SZORAKÉSZ 32. Közgyűlése
2022. szeptember 23-24-25.
Szeptember 23-24-25.-én volt a SZORAKÉSZ 32. Országos Találkozója Siófokon, ahol lezajlott a tisztújító Közgyűlés is. Egyhangú szavazattal…
Könyv és filmbemutató
2022. június 27.
Június 25-én, szombaton A Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet meghívására, könyv és filmbemutatón vettünk részt….
Megkoszorúztuk Nagy Imre szobrát
2022. június 16.

Ma van az 1956-os hősök és Nagy Imre mártír miniszterelnök újratemetésének emléknapja. Reggel megkoszorúztuk Nagy Imre szobrát a Jászai Mari téren, ahol…

93. életévében elhunyt Sujánszky Jenő
2022. május 31.

Katonai tiszteletadás mellett ma helyeztük örök nyugalomba az Új Köztemető Nemzeti Emlékhelyén a 300-as parcellában a 93. életévében elhunyt Sujánszky Jenőt, aki az 1956 előtti nemzeti ellenállás egyik vezetője volt. Isten nyugosztalja!

Budapesti kitelepítettek 71. évfordulója
2022. május 29.

Szombaton a budapesti kitelepítettek 71. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen vettünk részt, és a SZORAKÉSZ nevében koszorút helyeztünk el a budafoki Evangélikus Templom udvarán álló emlékműnél.

Ma van a Magyar Hősök Napja!
2022. május 29.

Minden évben, május utolsó vasárnapján, a Magyar Hősök Emlékünnepén, fejet hajtunk azok emléke előtt, akik a hazáért, a szabadságért, a magyar nemzet megmaradásáért küzdöttek. Tisztelet a Hősöknek!

Megemlékezés Buda várának 1849-es visszafoglalásáról
2022. május 22.

A magyar honvédelem napját 1992 óta ünneplik, emlékezve Buda várának 1849-es visszafoglalásáról. Az esemény 173. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter mondott ünnepi beszédet a Dísz téren álló Honvéd emlékmű előtt. A SZORAKÉSZ is részt vett az eseményen és koszorút helyezett el a Honvéd szobornál. Köszönjük a fotókat Géher Ferinek!

Novák Katalin köztársasági elnök asszony beiktatásán voltunk!
2022. május 14.

Sok barát, harcostárs, SZORAKÉSZ tag fogadta el a meghívást és együtt ünnepeltünk! Felejthetetlen ceremónia volt!

Keresztútjárás a Kiscelli kastélynál
2022. április 16.

Nagypénteken részt vettünk a Braunhaxler Egyesülettel közösen a Kiscelli kastélynál található kálváriastációnál tartott hagyományos német-magyar nyelvű keresztútjáráson. Áldott húsvétot kívánunk mindenkinek!

Soha többé diktatúrát!
2022. február 27.

Ma Békásmegyer-Ófaluban szentmisén, majd koszorúzással egybekötött megemlékezésen vettünk részt a tömegesen kitelepített német ajkú lakosokra emlékezve. Emlékeztünk és imádkoztunk lelki üdvükért!

Mécsesgyújtás, koszorúzás...
2022. február 25.

A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján este, a szovjet megszállás áldozatainak emlékművénél, a Braunhaxler Egyesülettel közösen mécseseket gyújtottunk az áldozatokért és elhelyeztük koszorúinkat tiszteletünk jeléül.

Megemlékezés a Nemzeti vértanúk emlékművénél
2022. február 25.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke meghívására ma délelőtt részt vettünk a Nemzeti vértanúk emlékművénél tartott megemlékezésen, ahol Házelnök Úr mondott emlékező beszédet. Koszorúkkal, virágokkal róttuk le tiszteletünket a kommunista diktatúra áldozatai előtt. Tisztelet az áldozatoknak!

Koszorúzás a 301-es parcellánál
2022. február 23.

A Nemzeti Örökség Intézete meghívására ma részt vettünk az Új Köztemető 301-es parcellájánál rendezett ünnepélyes megemlékezésen a kommunista diktatúra áldozatainak közelgő emléknapja alkalmából. A Látogatóközpontban megtartott emlékező rendezvényt követően, elhelyeztük a kegyelet koszorúit az áldozatok központi sírjánál.

Megemlékezés a malenkij robotra elhurcoltakról
2022. január 23.

Ma az Óbudai Városháza falán lévő emléktáblánál arra emlékeztünk, hogy 1945 januárjában az orosz katonák a német vagy németes nevű férfiakat, de később már a lányokat, asszonyokat is „jóvátételként“ kényszermunkára, malenkij robotra hurcolták a Szovjetunióba.

„Isten veled, hazánk!"
2022. január 19.

Hetvenhat évvel ezelőtt január 19-én kezdődött a magyarországi németek szervezett deportálása. Emlékezzünk arra a több mint 200 ezer honfitársunkra, akiket 1946 és 1948 között kisemmizve, akaratuk ellenére elhurcoltak Magyarországról.

II. világháborús honvéd adatbázis
2022. január 11.

Mától már nem csak az I. világháborús és az 1956-os, hanem a II. világháborús honvéd hőseinket is megkereshetjük a magyar katona áldozatvállalása adatbázisában.

https://iivh-katonahoseink.militaria.hu/

Koszorúzással egybekötött emlékező ünnepség
2021. november 27.

A mai napon tartotta koszorúzással egybekötött emlékező ünnepségét a SZORAKÉSZ, a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából.

Gyertyagyújtással emlékeztünk az áldozatokra
2021. november 25.

November 25-én a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából este a Magyar Nemzeti Múzeum Málenkij robot Emlékhelyén előbb közös gyertyagyújtással emlékeztünk az áldozatokra, majd egy rendhagyó színdarab zártkörű bemutatójára került sor.

Megemlékezés a Honvéd téri emlékműnél
2021. november 25.

November 25-én, a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján Magyarország Kormánya ünnepélyes megemlékezést tartott a Honvéd téri emlékműnél. Beszédet mondott Varga Judit igazságügyi miniszter. A SZORAKÉSZ képviseletében Menczer Erzsébet elnök asszony is elhelyezte a kegyelet koszorúját.

Megalakult MNL GULAG - GUPVI Kutatóintézet
2021. november 24.

A mai napon sajtótájékoztató keretében jelentették be a Magyar Nemzeti Levéltárban megalakult MNL GULAG – GUPVI Kutatóintézet megalakulását. Majd sor került a GUPVI,GULAG- Magyarok a szovjet lágerbirodalomban 1944/45 -2019/20 című kötet bemutatójára, melynek egyik fejezetét Menczer Erzsébet elnök asszony írta.

Megemlékezés az Újköztemetőben
2021. november 17.
Harminc esztendővel ezelőtt, 1991-ben alapították meg az 1945-1956 közötti magyar Politikai Elítéltek Közösségét. Ebből az alkalomból tartottak megemlékezést az Újköztemetőben, a Nemzeti Gyászpark Látogatóközpontjában.
Gyásznap
2021. november 4.
Kora délelőtt a Kisfogházban emlékeztünk 1956 mártírjaira, majd csendes főhajtás mellett koszorút helyeztünk el az Új köztemető 301-es parcellájánál. Tisztelet az áldozatoknak! Tisztelet a Hősöknek!
Csalogány Iskola
2021. október 22.
Délelőtt a SZORAKÉSZ képviseletében részt vettem a Csalogány Óvoda, Általános Iskola,Készségfejlesztő Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon megemlékezésén az 1956-os Forradalom és Szabadságharc alkalmából. Ünnepi beszédet mondott Dr. Latorcai Csaba, az EMMI közigazgatási államtitkára. Az ünnepélyes megemlékezés után az iskola falán található emléktáblát megkoszorúztuk.
Egyetemi megemlékezés
2021. október 22.
Megemlékezés és koszorúzás a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem előtt megrendezett állami megemlékezésen.
 
SZORAKÉSZ tagok az ország legszebb épületében, a Parlamentben
2021. október 20.

Fotó: Géher Ferenc

Csetény
2021. október 16.
Október 16-án a Bakony 3 csodálatos településén felállított emlékművünket koszorúztuk meg. Először Csetényben jártunk, majd Jásdon helyeztük el a koszorút, majd Tésen ünnepélyes keretek között emlékeztünk a GULAG-ra hurcolt áldozatokra.
Jásd
2021. október 16.
Koszorúzás, emlékezés
 
Megemlékezés Tés Községben
2021. október 16.
„A GULAG-ra elhurcolt tésiekre emlékeztünk a SZORAKÉSZ tagokkal.
Köszönjük Menczer Erzsébet, elnök asszonynak, áldozatos munkáját, mellyel összefogja a szervezetet.”
Tés Község Önkormányzata
Megemlékezés Veszprémben
2021. október 8.
Október 8-án kettős megemlékezés volt Veszprémben.
Kora délelőtt a SZORAKÉSZ emlékművénél volt koszorúzással egybekötött megemlékezés, ahol az emlékezőket megtisztelte jelenlétével többek között Porga Gyula polgármester úr és a Megyei Rendőrkapitány úr is.
A SZORAKÉSZ Emlékmű avatása Kazahsztánban
2021. szeptember 10.
A Szovjetunióba, a GULAG táborokba ártatlanul elhurcolt 800 ezer, valamint a kegyetlenül elpusztított 300 ezer magyar tiszteletére állított emlékoszlopot a Szovjetunióban volt Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete [SZORAKÉSZ] Kazahsztánban.
A SZORAKÉSZ Kazahsztáni látogatása (képriport)
2021. szeptember 07-11.

Fotó: Géher Ferenc

SZORAKÉSZ 31. Országos Találkozó
2021.09.03-05. Siófok
A szeretet ereje, múltunk, hazaszeretetünk összeköt Bennünket! Jövőre Veletek ugyanitt!
 
A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja
2021. augusztus 23.
Augusztus 23-án tartják a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját, arra emlékezve, hogy 1939-ben ezen a napon írták alá a Molotov-Ribbentrop-paktumot.
 
Államalapításunk ünnepe
2021. augusztus 20.
 
Egy évvel ezelőtt a járvány miatt elmaradt az augusztus huszadikai közös ünneplés. Idén viszont minden idők legnagyobb szabású állami ünnepségsorozatának kezdetét jelezte a reggeli zászlófelvonás.
 
Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága
2021. július 31.
Nehézsorsúak – Olofsson Károly 
 
Figyelmükbe ajánljuk Sára Sándor Nehézsorsúak című dokumentumfilmjében bemutatott életutakat.
Sára Sándor Nehézsorsúak c. dokumentumfilm-sorozatában 14 túlélő eleveníti föl a szovjet munkatáborokban töltött éveket.
 
Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár
2021. július 26.
Magyar irodalom és szovjet irodalompolitika a hruscsovi korszakban. Orosz levéltári iratok, 1953–1957.
 
Milyen okokra vezette vissza a szovjet párt- és államapparátus, illetve maga Nyikita Hruscsov első titkár a szovjet blokk egységét veszélyeztető 1956. évi válsághelyzetet?